2011. november 8., kedd

Most éppen ezen ügyködöm, szülinapi ajándéknak szántam de sajnos nem készült el időben.


Természetesen ez itt még nem az én munkám, csak ilyen lesz reményeim szerint, bár én nem fekete fonallal dolgozom, valahogy idegenkedtem tőle.


A minta AMAP - Am Mon Ami Piere: Fruo-Frou



Az anyag Hubert hímzővászon, és én "festettem" be az eredetileg natúr színt egy kis húsvéti tojásfestékkel.
Feloldottam forróvízben, és egy kis ecetet adtam hozzá, az anyagot belelógattam, 10 számoltam és kivettem, a cél egy halvány márványos hatás volt, és ezzel az eredménnyel én be is értem. Utána kiöblögettem és még nedvesen jól átvasaltam.


Mivel keretben lesz, nem gondolnám, hogy gond lesz a színeresztéssel. Lehet hogy a végén még egyszer kiöblítem, de ezt is inkább csak a vasalás miatt, amint látszik én is alaposan összegyűröm az anyagot munka közben.




Van mit rajta javítani, és érdekes módon a mintarajz, több helyen apró dolgokban eltér a hozzá tartozó képtől pl. a hüvelykujjat azóta kibontottam, mert nem tetszett, akárhogy próbáltam "javítgatni", nem volt az igazi, és utána láttam, hogy jé a képen sincs.
Ja és az ernyőt is ki kell majd bontanom ott alaposan elcsúsztam, de sebaj. Összességében úgy érzem nem is ment olyan nehezen a mintakövetés, csak néhány helyen kellet költenem hozzá, és nem lett komolyabb befolyása az összhatásra.





Azóta egy kicsit már haladtam sőt a kép felső oldalát befejeztem, még nincs róla kép, de remélem hamarosan.... és kinyomtattam az alsó minta-részt is már, de sajnos most kevés időm van a hímzésre.



Újabb fázisfotó! Lassan de biztosan.....



Az idei 2. munkám, Luca magasságmérője.

Szerettem volna valami igazán kislányosat, de semmiképpen nem Disneys - hercegnőset. így nagyon megörültem, amikor az egyik DEFA - magazinban ezt megláttam, szerelem volt első látásra.



A bannert az xszemesboltból rendeltem, nagyon megtetszett, a keretet, pedig ezt a kis apróvirágos kartont itt a közelben.





Lassan készült, de azért csak készen lett a 2. szülinapjára.




Az idei év első munkája a kislányomnak készült névtábla. Közös hímzés keretében készült az év első három hónapjában. Eggyütt találtuk ki a mamamis anyukák keresztszemes topikjában, a többi névtáblából is próbálok majd készíteni egy kis bemutatót.




A bekeretezett kész mű!






DMC Flower Fairies A-Z Chart Book felhasználásával,
kisebb-nagyobb átalakításokkal íme az alkotói folyamat.






















A többi névtábla a mamamik alkotásai:




Egy sok -sok évvel ezelőtti munkám ez a kis tutyi, még a nagyfiamnak készült, és most luca is hordta a tavasszal: